1. Alkotás: Mona Lisa                                                             2012.10.30 

 

2.Művészeti alkotás: A Honfoglalás                                             2012.10.31.

Munkácsy Mihály

Közel három esztendő után ismét megtekinthető Munkácsy Mihály legendás Honfoglalása a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A festményt utoljára 2006-ban, a szegedi Munkácsy-kiállítás idején láthatták a múzeum látogatói. Az utóbbi években a Kultúrpalota felújítása és más nagyszabású tárlatok miatt nem volt mód a méretes színvázlat kiállítására. 

A monumentális alkotást 1893-ban készítette a világhírű mester. A szegedi közgyűjtemény néhány esztendővel a mű elkészülte után szerezte meg a hat méter széles és több mint két méter magas alkotást.

A Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő monumentális festményt a parlament számára festett Honfoglalás színvázlataként alkotta meg Munkácsy. Művészeti szakértők szerint a Szegedre került nagy színvázlaton Munkácsy Mihály sikereseb­ben érzékeltette a magyarok honfoglalásáról, Árpádról és a korabeli viszonyokról a gondolatait és hatékonyabban valósította meg festői elképzeléseit, mint a végleges­nek szánt parlamenti képen.

A színvázlatot évtizedekig a szegedi közintézmény dísztermében láthatta a művészetszerető közönség. Az elmúlt három esztendőben azonban a Móra-múzeum átalakítása és a Rejtett szépségek-, illetve a bibliai műkincs-tárlat miatt nem volt lehetőség a Honfoglalás méltó bemutatására. A múzeum munkatársai az utóbbi napokban állították vissza régi formájába a patinás dísztermet, így ismét megtekinthető Munkácsy remekműve.

A Honfoglaláson kívül egy másik Munkácsy-alkotás is látható a megújított múzeumi díszteremben; kiállításra került ugyanis a Felszolgáló leány című festmény is, de része az új állandó kiállítási kollekciónak Mednyánszky László Virágzó mandulafa című ismert alkotása, a XIX. században élt Borsos József Nő lanttal című műve, Bernardio Pinturiccio félezer éves reneszánsz Mária-festménye és a nemrég restaurált Angyali üdvözlet című mű is.

A milliárdos értéket képviselő gyönyörű díszteremben a biztonság érdekében a látogatók mozgását kamerákkal figyelik. 

3. Művészeti alkotás: Leonardo Da Vinci- Önéletrajz.

A Mai napon nem festménnyel, rajzal, sem versel fogunk megismerkedni, hanem Leonardo Da Vinci Önéletrajzával.Leonardo da Vinci 1452. április 15-én született az észak-itáliai Vinci községben,

Empoli közelében. Apja Ser Piero di Antonio da Vinci, egy felsőközéposztálybeli

földbirtokos család leszármazottja. A család a XIII. század elején költözött a Firenzétől

30 kilométerre fekvőkisvárosba. Anyja Caterina, egy törvénytelen születésűparasztlány.

Közös gyermekük, Leonardo is törvénytelen gyerek. Leonardo születéséről nagyapja

beszámolója maradt fenn: „1452: unokám született Ser Piero fiam jóvoltából április 15-

én, szombaton hajnali három órakor. A Lionardo nevet kapta. Piero di Bartolomeo da

Vinci lelkész keresztelte meg.”. Még ugyanebben az évben apja megnősült, felesége egy

jómódú család leánya, Albiera di Giovanni Amadori.

Gyermekkoráról keveset tudunk, csak annyit, hogy apja házában élt. Már korán

elkezdett rajzolni. 1469 körül apja elvitte fia munkáit Firenzébe, hogy megmutassa

Andrea del Verrochionak, a firenzei festő- és szobrászművésznek. Verrochio, a korai

reneszánsz egyik legnagyobb művészalakja elámult a fiatal Leonardo tehetségét látva.

Így, apja utasítására, Leonardo Verrochio tanítványa lett és műhelyében dolgozott. Már

az 1470es évekből maradtak fenn tollrajzok Leonardótól, legelsődátumozott munkája –

egy Arno-völgyi tájkép – 1473-ban készült. Verrochio nagy hangsúlyt fektetett a

tanítványok rajztudásának fejlesztésére, főleg antik szobrok rajzolásával. A tanítványok

dolga volt a műhelyben tanulmányok készítése a festményekhez.

Elsőfestői munkája Verrochio Krisztus keresztelése

címűfestményében való közreműködés. Leonardo festette

a kép baloldali térdeplőangyalalakját,a háttérként szolgáló

tájat, valamint – XX. századi vizsgálatok szerint – Krisztus

figuráját is átdolgozta kissé. Egy anekdota szerint amikor

Verrochio meglátta tanítványa munkáját, olyannyira jónak

találta, hogy elhatározta, soha többet nem fest. Ennek a

történetnek lehet a valóságtartalma, ugyanis a Krisztus

keresztelése címűkép utáni időszakból nem nagyon maradt

fenn más Verrochio-festmény. Ezen a korai képen is

megfigyelhetőek azok a vonások, amik a későbbi képein

is olyan jellemzőek. Az angyal testtartása (feje ellenkező

irányba fordul, mint a teste), a bőrének finom színátmenetei.Szintén ebből az időszakból származó festmény az Angyali üdvözlet. Nem teljesen

Leonardo munkája, de részletei bizonyíthatóan tőle származnak, mint a festmény

kompozíciója, Gábriel angyal figurája és a táj a háttérben. Leonardo sokáig maradt

mestere műhelyében, korai művein nagyon érződik Verrochio hatása.

Legelső, teljes egészében önálló munkája a Madonna szegfűvel címűalkotás. A

kép sokban emlékeztet a mester hasonló témájú képeire, de felfedezhetőa németalföldi

reneszánsz festészet hatása (a háttér építészeti elemei) is. A korban népszerűfestői táma

feldolgozásakor sok szimbolikus elemet alkalmaz. Ebben az időszakban (1470es évek)

több kisebb Madonna-képet is fest, erről feljegyzések maradtak fenn (például a Madonna

Bennois). Rengeteg vázlatot készített a különbözőfestmény-ötleteiről.

A flamand és németalföldi hatás legszembetűnőbben

Ginevra de’Benciről festett portréján jelenik meg. A portré

kompozíciója a németalföldi Jan van Eyck (XV. század

elején élt festő) nevéhaz fűződőképszerkeztési módot idézi.

A kép nagyon közeli kivágásban ábrázolja a modellt, csak a

vállig mutatva az alakot. Ginevra portréja nagyon pontosan

megszerkeztett alkotás, a fejet körülvevőborókabokor

szimbolikus jelentésű. A boróka a női erény jelképe a

hagyományos szimbolikában. A festmény hátlapján felirat is

hirdeti Ginevra erényességét: „Virtutem forma decorat” azaz

„A szépség azény dísze”.

Leonardo da Vinci 1478-ban kapja elsőnagyobb megbízását, valószínűleg apja

közbenjáására (aki már a firenzei városi kormányzóságának dolgozott már mint elismert

és sikeres ügyvéd). A feladat a Palazzo Vecchio, a firenzei vároháza Szent Bernátkápolnájába az oltárkép megfestése. Leonardo elvállalja a feladat, felveszi a képért az

előleget, de az oltárképet nem festi meg, talán még el sem kezdi. 1478 és 1482 között

több képet is elkezd, de mind befejezetlenül marad. Egy másik, Szent Jeromost ábrázolóoltárképen is dolgozik, de az is abbamarad. A képnek csak a vázlata készült, a térdeplő

Jeromosnak csak feje és válla teljesen kidolgozott, a többi részletet Leonardo

kidolgozatlanul hagyta, ám a műígy is érzékletesem mutatja be a szent szenvedését.

A munkát feltehetően azért hagyta abba, mert újabb nagy festői megbizatást kapott. Egy

Ágoston-rendi templom (San Donato-templom) főoltárképét kellett megfestenie, a kép

témája pedig a királyok imádása. 1481-es megbízást is valószínűleg Ser Piero, az apa

közbenjárására kapta Leonardo. Ez az oltárkép sem készült el, csak a vázlata. A kép fő

elem Mária a gyermek Jézussal. Ők a perspektivikusan megszerkeztett tér

középpontjában helyezkednek el, a gyermek Jézust tisztelők és imádók mind körülöttük

térdelnek.

Az oltárképet abbahagyva 1483-ban Milánóba költözött. Abban reménykedett,

hogy itt jobban alakul majd pályája, itt kisebb a konkurencia, mit Firenzében. Milánó

uralkodója Lodovico il Moro volt, aki pályázatot hirdetett egy lovas szobor és emlékmű

elkészítésére, amelz apjának, Francesco Sforzának állít méltó emléket. Leonardo el is

küldte jelentkezését, hadmérnöknek, szobrásznak és festőnek ajánlva magát. Lodovico

elutasította Leonradót, de őtovábbra is Milánóban maradt.

Elsőmilánói megbiztása ismát egy oltárkép volt,

a San Francesco Grande ferences templom számára. A

kép Máriát ábrázolja a gyermek Jézus és János, valamint

egy angyal társaságában. Az alakok sziklás háttér előtt

helyezkednek el, innen is kapta nevét a kép (Sziklás

Madonna). Mária óvó mozdulattal átkarolja Jánost, másik

kezét Jézus feje fölé helyezi. Ezen a képen is szimbolikus

elemek hangsúlyozzák a szereplőket (például a víz és a

Mária ruháját összetartó kristály is utal Mária tisztaságára,

a szeplőtlen fogantatásra). A Sziklás Madonnának két

változatát is elkészítette Leonrado. Az eredetileg elkészült,

ma a párizsi Louvre-ban látható festmény elkerült ugyan a

ferences temlomba, de elajándékoztá, feltehetően Lodovici

il Morónak, majd pedig a francia király tulajdonába került.

A második változat, a ma Londonban őrzött kép került

tervezett helyére, a San Francesco Grande-templom oltárára.

A csere oka az lehetett, hogy a ferences-rend nem fizette ki

rendesen képet, csak hosszú-hosszú pereskedés után kapta

meg Leonardo a pénzt, ám addig az eredeti festményt már

elajándékozták, így 1508-ban Leonardónak újat kellett

festenie a megkapott fizetségért

Leonardo a Sziklás Madonnával vált igazán ismert festővé Milánóban. Az 1480-

as évek második felében főleg hadi gépek (különböző, furcsábbnál furcsább fegyverek,

ostrom- és védőberendezések, páncélozott harci járművek) tervezésével foglalkozott.

Emellett építészeti tervei is maradtak fenn ebből az időszakból, például centrális templom

tervei. Csak 1490 körül tért vissza festészethez, és festette meg a Madonna Litta című

képet. Ezzel a képpel visszatér fiatalkori festményeinek témájához, Mária a gyermek

Jézussal.Az 1480as évek végén Lodovico il Moro, az uralkodó felfigyelt a fiatal művészre

és pártfogásába vette. Így Leonardo elkezdett dolgozni Francesco Sforza lovasszobrának

tervein. A tervek elkészítéséhez rengeteg tanulmányt készített, ebben az időben kezdett

behatóan foglalkozni az emberi testtel és az anatómiával. Rengeteg időt töltött az emberi

test és lovak tanulmányozásával. Megfigyeléseit rajzokkal

örökítette meg, majd az 1489-ben belekezdett egy könyv

írásába, Az emberi alakról címmel. Ebben rögzíti a nagyon

híressé vált ábrázolását a tökéletes emberi arányokról. Az

aránytanulmány alapja Vitruvius ókori római építész leírésa

a körbe és négyzetbe írt emberről. Könyvébe (ami sohasem

készült el) rengeteg rajzot készít az emberi testről, belső

szervekről. Leonardo ekkor még csak kívülről figzelte az emberi

testet, így például az izomzatról, vagy az arc arányait bemutató

tanulmányai meglehetősen pontosak. Ám a belsőszervek

ábrázolásakor főként a korabeli, nagyon téves elképzelésekre

hagyatkozott, így ezek eléggé pontatlanok és hibásak. Emellett

Leonardo is hitte a kor általánosan elfogadott elméletét az

arcvonások és a jellem kapcsolatáról. Ennek az elméletnek,

a fiziognómiának az alátámasztására is rengeteg rajzot, vázlatot készített, már-már

karikatúraszerűen torz és groteszk férfifejeről.

A milánói udvarban töltött évek alatt Leonardo egyre több feladatot és támogatást

kapott Lodovicótól. Leonardo tervezte a palota fűtési rendszerét, ővolt felelős a hercegi

ünnepségek dekorációjáért. Emellett természetesen festőként is dolgozott, és folytatta a

Francesco Sforza hatalmas lovas emlékművének tervét is. Leonardo lovasszobor-terveit

már Lodovico il Moro is támogatta. A kezdeti elképzelés egy dinamikus, mozgalmas

kompozíciójú szobor volt, ahol Frsacesco ágaskodó lova alatt egy legyőzött ellenség

fekszik. De Leonardo hamar ráébredt, hogy ez a terve nem valósítható meg akkora

méretben, a szobor instabil lenne. Így új terv született, egy statikusabb, nyugodtabb

kompozíciójú lovassal. Lodovico beleegyezését adta, és elkezdődhetett a kivitelezés.

1492-ben Leonardo elkészítette a ló hatalmas, 7 méter magas agyag modelljét, ami sokáig

Milánó fontos látványossága volt. De sajnos a bronz szobor nem készülhetett el, ugyanis

a szoborra szánt bronzból 1494-ben inkább ágyúkat öntöttek. Nemsokkal ezután francia

csapatok érkeztek Milánóba, elfoglalták a várost és elkergették az uralkodót, Lodovico il

Morót. Így Leonardo mecénás nélkül maradt. A harcok során megsemmisült a hétméteres

agyag ló is.

Az udvarban töltött évek alatt Leonardo főleg portrékat

festett. Ezek közé tartozik az ismeretlen hölgyet ábrázoló,

La Belle Ferroniére néven ismertté vált kép, valamint

Cecilia Gallerani portréja is. Az utóbbi képet (Hölgy

hermelinnel néven is emlegetik) Leonardo Lodovico il Moro

egyik szeretőjéről festette. Ez a festmény is bír plusz jelentéssel,

ugyanis a hemelin görög neve hasonlít a Gallerani névre,

valamint a hermelin volt Lodovico emblémaállata. A hemelin

és Cecilia viszonya utalhat Lodovico és a lány kapcsolatára.

Ezt támasztja alá, hogy a festmény megrendelője Lodovico volt.Ennek az időszaknak talán legkiemelkedőbb, de mindenképp leghíresebb munkája

az Utolsó vacsora. A kép 1495 és 1497 közt készült, a milánói Santa Maria delle Grazie

kolostor rendelésére, a kolostor refektóriumába, azaz étkezőjébe. Leonardo a kevésbé

tartós, de hosszabb munkafolyamatot lehetővé tevőszekkó technikát választotta, azaz a

már száraz vakolatra vitte fel a festéket. (Ellentétben a freskóvan, amikor a még nedves

vakoltra festenek, így a vakolat a festékkel együtt szárad meg, így fixálva azt.) A kép

kompozíciója syínpadszerű, hiszen Jézus és az apostolok egy hosszú asztal mellett, egy

sorban helyezkednek el, mind arccal a nézők felé. A kép központi alakja Jézus, azt a

fontosságot kompozíciós elemekkel is kiemeli Leonrado: egyrészt azzal, hogy őt helyezi

a kép szimmetriatengelyébe, a perspektíva középpontjába. Valamint azzal is ezt

hangsúlyozza, hogy a tanítványok sötét háttér előtt ülnek, míg Jézus ablak előtt, így őaz

egyetlen, akit fény vesz körül. Az apostolokat is szimmetrikusan rendezi el, hármas

csoportokba. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor azt mondja tanítványainak, hogy

valamelyikük el fogja árulni. Ez a kijelentés mindegyik apostolból heves reakciókat vált

ki. Ez a történetelem nagyon alkalmas arra, hogy a festőbemutassa ezeket a reakciókat,

az adott apostol jelleme szerint. Leonrado a falképhez nagyon sok tanulmányt készített,

főként férfiarcokról. Kereste a tökéletes arckifejezést, ami alkalmas arra, hogy egyszerre

bemutassa a jellemet és az érzelmeket, gondolatokat.

Ugyanebben az időszakban elkészített egy másik falképet is, a milánói Sforzapalota egyik termébe, a Sala delle Assébe. Az egész terem falait, mennyezetét és

oszlopait egymásba fonódó levelekkel és ágakkal díszítette, így a terem egy erdőre

hasonlít. A levelek között címerek, táblák találhatók, amik Lodovico il Moro és a Sforzacsalád életének legfontosabb eseményei olvashatók.

Lodovico támogatását elvesztve Leonardonak sikerült kapcsolatba kerülni Milánó

irányítását elnyerőfrancia vezetőkkel, és rajtuk kersztül XII. Lajossal. A francia királyt

nagyon megragadta az Utolsó vacsora és a Sziklás Madonna, úgyhogy képet rendelt

Leonrdótól felesége számára. A festmény témája bibliai, Szent Anna Máriával, a

gyermek Jézussal és a gyermek Jánossal. Leonardo csak a vázlatot készítette el, a ma

Burlington House-karton néven ismert rajzot.

Leonardo 1499 decemberében elhagyta Milánót, és a francia királynak szánt képet

befejezetlenül hagyta. A következőpár esztendőben több észak-itáliai városbanmegfordult. Először Mantovába ment, hogy Isabella d’Este támogatását kérje, aki a

képzőművészeti mecénásaként volt ismert. A hölgyet meg is örökítette egy rajzzal (ami

egy soha el nem készült olajkép vázlata volt), majd pár hónap után továbbállt. Először

Velencébe utazott, majd nyomban tovább Firenzébe. Feltehetően azért tért vissza

Firenzébe, hogy oltárképet fessen a SS. Annunziata- templom számára, Szent Anna

harmadmagával címmel. A kép Szent Annát, Máriát és Jézust ábrázolja. A festmény

sokban hasonlít a korábbi Burlington House-kartonra, a kompozícióban és az alakok

mozdulatában, testtartásában is. A kép háromszög kompozíciójú, ami az érett

reneszánszban kifejezetten gyakori és népszerűvolt. Mindkét képnek jellegzetessége,

hogy Anna és Mária központi alak, és hogy kettejük között szinte nincs korkülönbség,

pedig hát Anna Mária anyja.

A Firenzében töltött évek alatt festette meg Leonardo több változatban is az Orsós

Madonna címűképet. A kisméretűkép Máriát mint fiatal anyát mutatja be, ölében az

orsóval játszó Jézussal. A kép Mária emberi tulajdonságait mutatja be, anyai szeretetét.

Bár több képet is festett az 1499 és 1503 közti időszakban, mégsem a festészet volt

ekkoriban Leonrado legfőbb érdeklődési területe, hanem a geometria és a matematika.

Tudományos kutatásai miatt meglehetősen hanyagolta festészeti megbízásait, soha nem

készült el időben a megrendelt festményekkel, vagy egyáltalán be sem fejezte őket.

1502-ben ismét új dologban próbálta ki magát: hadmérnök lett Cesaro Borgia, a híreshirhedt hadvezér szolgálatában. Alig egy éves hadmérnöki pályája alatt főleg térképeket,

stratégiailag fontos helyek madártávlati képét vetette papírra. 1503-ban otthagyta Cesaro

Borgia udvarát és vissztért Firenzébe, festeni.

A XVI. Század elején két nagy művészegyéniség is Firenzében munkálkodott:

Michelangelo és Raffaello. Leonardo már elismert festővolt, így most már nem volt

gondja az érvényesüléssel. Még ebben az évben kezdte el festeni ma leghíresebb

festményét, Lisa del Giocondo arcképét, azaz a Mona Lisát. A képet Lisa férje, Francesco

del Giocondo rendelte meg, annak örömére, hogy új házba kölyöztek és felesége

gyermeket szült. A Mona Lisa követi a firenzei portréfestészeti hagyományokat.A félalakos képmáson a hölgy teste és feje

ellentétes irányba fordul, mint ahogy azt már

több Leonardo-portrén láttuk. A háttér sziklás

hegyei mintha ködbe vesznének. Leonardo ezt

a hatást a sfumato technikával érte el, nagyon

vékony festékfoltokat rétegezett egymásra. Ez a

technikai megoldás több képén is visszaköszön,

mint például a Szent Anna harmadmagával című

képen is. A Mona Lisa rengeteg feltételezésnek,

találgatásnak volt alapja, mindig próbálták

megfejteni Lisa mosolyát. A festmény nagy hatással

volt a firenzei portréfestszetre, a fiatal Raffaello sok

időt töltött Leonardo műtermében és figyelte a festést.

Leonardo végül nem adta át a képet a megrendelő

Francesco del Giocondének. 1509-ig folyamatosan

javítgatta a képet, élete végéig magánál tartotta.

1503 őszén Leonardo élete legnagyobb megbízatását kapta meg: a Palazzo

Vecchio nagy tanácstermének kifestése. A Palazzo Vecchio a firenzei városháza, a

kormányzóság legfontosabb épülete. A nagy tanácsterem egyik falának freskóját kellett

elkészítenie, az Anghiari csatáról, egy 1440-ben aratott firenzei győzelem a milánói

csapatok felett. A tanácsterem másik felének dekorálására a firenzei kormányzóság

Michelangelót kérte fel, a Cascinai csata megfestésére. Ezzel izgalmas versengés alakult

ki a két művész között. Egyik falkép sem készült el soha, csak a vázlatokat készítették el

mindketten. Az előzetes tervek alapján is jól látszik a különbség a két festőközött.

Leonardo a csata egy mozgalmas, drámai pontját ragadta meg, a harc egyik pillanatát,

egymásba gabalyodó lovakkal és lovasokkal ábrázolja a szemben álló erők tomboló

összecsapását. Michelangelo tervein a harcba készülődőférfiaktokkal mutatja be csatát.

Michelangelo nagy hatással volt Leonardóra, az őhatására fordult érdeklődése a

meztelen, izmos féfitestek megfigyelésére. Maradtak fenn ebből az időből Leonardónak

vázlatai, tanulmányai izmos testrészekről (például lábakról), de még Michelangelo híres

szobrát, a Dávidot is megöökítette. Végül egyik freskó sem készült el, bár Leonardo

elkezdte az Anghiari csata megfestését, de 1506-ban elhagyta Firenzét.1506 tavaszán Charles d’Amboise milánói francia kormányzó segítségével elérte,

hogy haladékot kapjon Firenzében, és így Milánóba ment. Tovább dolgozott eddig

befejezetlenül hagyott munkáin, és ismét elmerült az anatómiai tanulmányokban.

Feltehetően ekkor festette a mára eltűnt Léda a hattyúval címűképet. A festmény egy

görög mitológiai témát dolgoz fel: Zeusz hattyú képében közelítette meg Léda görög

királynét. A festményről csak másolatok maradtak fenn. Leonardo Milánóban maradt a

francia kormányzó udvarában. A francia csapatok egyik főparancsnoka, Giangiacomo

Trivulzio lovasszoborral díszített síremléket rendelt magának. Leonardo a síremlékhez

újra elővette soha meg nem valósított lovasszobor terveit, az ágaskodó lóval és az alatta

fekvőellenséges katonával. A Trivulzio-síremlék kisebb lett volna, mint korábban

Sfotzáé, így a szobor megvalósítható lett volna. De Trivulzio végül nem egyezett bele a

tervekbe, így a szobor megvalósítása megint meghiusult.

Milánói tartózkodása során Leonardo visszatért félbehagyott anatómiai

tanulmányaihoz. Ezúttal azonban kevésbé hagyatkozott a korabeli könyvek nézeteire,

saját tapasztolatok alapján készítette vázlatait. Az izom- és mozgásszervrendszert

tanulmányozta igazán, ezekről készítette tanulmányait főleg. Ezek voltak a emberi test

azon részei, amik elérhetőek, viszonylag könnyen megfigyelhetőek voltak. Az emberi

belsőszervek szerkezetét főleg állatok hasonló szervei alapján próbálta elképzelni.

Esetenként megdöbbentően helyesek voltak feltételezései, mint például rajza az

öthónapos embrióról az anyaméhben.

1511-ben Charles d’Amboise meghalt, és Leonardo megintcsak elvesytette egy

mecénását. A franca kormányzó halála után végül Leonardo elfogadta Giuliano

de’Medici támogatását, aki Rómába vitte nemrég pápának megválasztott bátyja udvarába.

X. Leótól azonban nem kapott olyan művészeti megbízásokat, mint Michelangelo vagy

Raffaello. Ehelyett pontos térképnek használható madártávlati tájképeket készített, illetve

a Róma-környéki pontiusi mocsarak lecsapolási terveit készítette el.

Ezekben az években festette két utolsó festményét, két

KersztelőSzent Jánost ábrázoló képet. Az egyik egy portré,

egy eléggé nőies arckép. A képen nagyon jól megfigyelhető

a sfumato technika a sötét háttérből előbukkanó alakon.A

másik kép ugyancsak lányos ifjúként ábrázolja Szent Jánost,

egy erdőben üldögélve. A kép figurája sok vonásában hasonlít

az antik görög mitológia Bacchus istenének ábrázolására. A

bor és mámor istenét ábrázolják hagyományosan meztelenül

az erdőben üldögélve. Ez a kettősség nagyon egyértelművolt

a XVI. sázadban. Olyannyira, hogy Leonardo halála után egy

ismeretle festőkiegészítette a képet Bacchis attribútumaival,

ismertetőjegyeivel (ilyen a fején a borostyánkoszorú, illetve

keresztjének átalakítása thürosszá, Bacchus botjává).

1516-ban Giuliano de’Medici halálával újfent pártfogóját vesztette. Ugyanebben

az évben még elfogadta I. Ferenc, az új francia király meghívását. Az amboise-i kastély

közelében fekvőCloux-ba költözött Leonardo barátaival és tanítványaival együtt.

Csatornázási terveket és ünnepi dekorációt készített, valamint egy újabb királyi palota

terveinek készítésével is foglalkozott. A Franciaországban töltött évek alatt már nem

festett, csak rajzokat készített. Leonardo ekkor már idős ember, erejét fokozatosan

veszítette el. 1519 április 23-án halt meg, állítólag I. Ferenc király jelenlétében.Leonardót saját kérésére az amboise-i Szent Florentin-templomban temették el. A

templomi nyilvántartásban megemlítik, hogz „E templom kolostorában temették el

Leonardo da Vinci urat, egy milánói nemest, a király építészét és mérnökét, állami

mechanikus-mestert, egykor Milánó uralkodójának udvari festőjét.

Halála után egyik barátja és tanítványa rendszerezte kéziratait, ezekből állított

össze gyűjteményt Trattato della pittura címmel. Festményei nagy részét egy másik

tanítványa örökli, majd az őhalála után ezen képeklegtöbbje a francia király birtokába

kerül.

Oldal: Történelmi Művek.
Művészvilág.hu A Művészet Művésze! - © 2008 - 2024 - muveszvilag.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat